2013. december 21., szombat

NULLADIK

Halihó Drágaságok !

Íme, ígéretemhez híven megérkeztem a Nulladik résszel, azaz a történetem prológusával, tehát igazából ez afféle bevezető, nem is lett túlságosan hosszú, remélem nem bánjátok !
Most, ha megengeditek beszélnék egy kicsit a leendő bejegyzéseimről. Mint már említettem az ELŐSZÓ-ban, ez a történet valamivel komolyabb hangvételű lesz, sőt találhattok benne igen borús részeket is. de, hogy mégse ijesszelek el benneteket az olvasásától, elárulom, hogy mi a célom vele: szeretném bebizonyítani Nektek és mindenkinek, hogy egy unalmasnak látszó, 'komoly', esetleg szomorkás blog is lehet érdekfeszítő, izgalmas, sőt még vicces is !
Nagyon igyekezni fogok, hogy efelől sikerüljön meggyőznöm Titeket - ha esetleg nem így gondolnátok - e történet során.
Na, de hagyom mostmár a hegyi beszédet, jó olvasást és nagyon-nagyon boldog karácsonyt, valamint kellemes téli szünetet kívánok Nektek, drágaságok !
 
U.I.: Elképesztően köszönöm a 17! feliratkozót és a több, mint 6600 oldalmegjelenítést !

Tiara Cassie B. Xx
___________________________________________

KÍN
 
A cellában állandó szürkület uralkodott, mindössze egyetlen egy gyér napsugár tört utat magának a parányi, ablaknak csúfolt lyukon, megvilágítva a levegőben szállingózó porfelhőt. Egy fiatal lány - nő - lábait szorosan karolva, fejét erőszakosan térdeihez szorítva gubbasztott a sarokban. Zokogott. Keservesen zokogott. Válla folyamatósan rázkódott feltörő könnyei miatt, levegőt is alig kapott. Azonban néha elhallgatott és még szuszogását sem lehett hallani. Aztán újra csak néma, fájdalmas sírása töltötte be a teret.
A börtönteremre néző, végtelen hosszúságúnak tűnő folyosón halk, majd egyre hangosabb cipőkopogás hallik. A lány hirtelen, ijedten szívja be a levegőt, újból  kegyetlen némaság ülepszik a cellára, de az éles kopogás megmarad.
A hosszas zajongás véget ér, a katonai bakancs közvetlenül a rácsok előtt áll meg. A törékeny test remegni kezd, majd elképesztő lassúsággal, fokozatosan belátást enged könnyáztatott, mocskos, sebhelyes, mégis szabályos, szépívű arcára. Drágakőként csillogó, nagy szemeivel végig méri a rácsok túloldalán, lázán álldigáló, teljes katonai szerelésben feszítő, gúlyos mosolyú nőt. A lány megfeszül, szemében felgyullad a mérhetetlen düh és gyűlölet tüze. Emberfeletti gyorsasággal ugrik neki a hideg, rozsdás rácsoknak, és olyan erősen kapaszkodik beléjük, hogy vékony, csontos ujjai elfehérednek. 
Egyikük sem szól, csak némán farkasszemet néznek, mígnem egy erős férfihang kiabál valamit a szőkének, mire  az említett megfordul, aztán ismét visszanéz, hogy egy utolsó érzelemmentes, kárörvendő vigyort megeresszen. Ezután félre áll, hogy a rab is láthassa mi folyt eddig a katona háta mögött.
Két izmos kar, egy erőtelen férfit húz, két vállánál megragadva, majd mikor már elég közel érnek, hagyják elterülni a földön a fiatal testet arcával fölfelé. Ő volt az. A vasoszlopokhoz eddig erősen ragaszkodó lányból fájdalmas visítás tör fel, és szintén a talajra rogy, kínjában a falat kaparja dobhártyát szaggató sikítozásai kíséretében.
Aztán egyszerre minden elsötétül.
 
"Ez a fájdalom lesz neki a legszörnyűbb: mert nincs nagyobb kín annál, mint ha az ember bosszút akar állni és nem tud bosszút állni."
Nyikolaj Vasziljevics Gogol

2013. december 11., szerda

ELŐSZÓ

Halihó Drágaságok !

Üdvözöllek Titeket újra itt, ahol nem kifejezés, hogy nagyon régen találkozhattunk már. Ez a gyenge blog a maga történetével rengeteg, de tényleg rengeteg fejtörést okozott nekem az utóbbi fél évben, akkor sem volt szép tőlem, hogy se szó, se beszéd leléptem innen, itthagyva benneteket bármely magyarázat nélkül, ezért leméllyebb elnézéseteket szeretném kérni, azonban most van számotokra egy egész jó hírem (már, ha ti örülni fogtok neki), mégpedig az, hogy az általam írt, Friend or enemy? című blog ismét megnyitja kapuit, ezúttal heti rendszereséggel vezetve, a fantasztikus olvasóival törődve, és valamivel komolyabb megfogalmazással feltuningolva.
Azt hiszem sikerült egy jó döntést meghoznom a nem kevés filózás ellenére, bár nem tudom, hogy Tieteket mennyire hatott meg a dolog, esetleg végleg elpártoltatok tőlem, hisz tény, hogy övön aluli, amit műveltem, de ettől függetlenül bennem nem halt meg a remény, hogy megbocsátotok nekem ! Annyit szeretnék még mondani/írni, nagyon szépen köszönöm a legjobbbarátnőmnek, Sophia E. Mags-nek a folytonos támogatását és, hogy blogok terén is mindig a segítségemre volt !
Bízom benne, hogy a továbbiakban még látjuk egymást e kis történet színhelyén, én számítok Rátok !
 
Nyitás az elkövetkezendő két hét folyamán mindenképp bekövetkezik !
 
Tiara Cassie B. Xx